Kezdet-leges

Kicsi korunkban megtanuljuk, hogy a legjobb dolgokért az életben meg kell dolgoznunk! Hányszor hallottam ezt…s aztán mikor csak úgy kapunk valamit vagy épp valakit, csak toporgunk enyhe bűntudattal, hogy ezt meg sem érdemeljük, hiszen nem küzdöttünk érte…nem fektettünk bele energiát, nem szenvedtünk meg érte, tán nem is gondoltunk rá, hogy ezt mi megkaphatjuk, s így… Tovább »

Pozitív gondolkodás. Sokat olvastam a témában, megrágtam, emésztgettem, de minduntalan visszajött. Van abban valami ellentmondás, hogy ha épp dühös vagyok, fáj valamim, el vagyok keseredve, azt nem adhatom ki magamból, ez azt jelenti, hogy nem sírhatok, ha úgy érzem, most minden összetört és minden fáj?! Hogy le kell tagadnom a negatív érzéseket, s magamra kényszeríteni… Tovább »

  Most hallgatok, mert erre nehéz szavakat találni. Megkaptam, sikerült! Szeretnék ujjongani, örömtáncot lejteni, mégis csak ülök, s bámulok magam elé, felfognom is nehéz….nem találom a szavakat, most nem…de miért?! Eltart egy ideig, mire rájövök…. Erre is kondicionálja magát az ember, a kifejezés tárában nincsenek szavak a jó dolgok leírására. Rengeteg keserédes történetet, verset olvastam,… Tovább »

 Szépen hozzászoksz egy kényelmes élethez. Van egy hely, ahol, alszol, eszel, élsz, s van valaki, akit hazavársz, segged alatt autó, a tömegközlekedést inkább látod, mint megéled. Aztán egyszer csak „robban a bomba” (ilyen lehetett az ősrobbanás), és atomjaira hullik minden. Az első sokk a legnehezebb, aztán elkezded a szemcséket külön nézegetni, közelről, rácsodálkozva, ítélet nélkül…. Tovább »

Régen a legkisebb fiú elindult világot látni, hogy felfedezze önmagát, s megmutassa a szüleinek, esetleg választott szerelmének és persze talán önmagának is, hogy mire képes. Neki már nem jutott az örökségből, és a családi tűzhely mellett sem fér meg, tehát valahol kénytelen is arra, hogy megteremtse magának a lehetőségeket. Bár sok mesében egyszerűen az az… Tovább »

Lagymatag őszi délután van, még melegít a nap, táskámban laptoppal, fényképezőgéppel indulok neki a városnak…Fülemben szól a zene, mint megannyi sortársamnak, akik egyedül „kényszerülnek nekivágni a nagyvilágnak”…Várom a buszt, üvölt a zene, lépteim táncosak…visz a lendület, s bár rajtam kívül csupán egyetlen szőkeség szobrozik, szintén fülhallgatóval a fülében a megálló műanyag bódéjában, ha többen lennének… Tovább »

Régóta szemezek a gondolattal, hogy blogot írjak én is, mint annyian mások, s kinyilvánítsam végre véleményemet, mert véleményem aztán van! S gondoltam is magamban sok mindenről sokat, ám merszem kinyilvánítani mégsem volt…halkan hőbörögtem, Bödőcsöt idézve kummogtam magamban, azzal a sejtelemmel, hogy pedig én aztán tudom a tutit…s megmondanám, ha kérdeznék, de senki nem kíváncsi rám!… Tovább »